Édes Istenem! Mit teszek? Ez vajon helyes? S mire kigondoltam e szavakat, éreztem, hogy a csókja magával ragad, és nem tudok semmi másra gondolni, csak arra, hogy most itt vagyunk. Ő is itt van, és én is itt vagyok, s test a testhez simulva, egymás lelkét megérintve egybeforrott ajkakkal állunk a szobám kellős közepén, és csókkal vallunk szerelmünkről. Ajka édes volt mint a méz, s puha, mint ha egy felhőben lubickoltam volna. Semmi máshoz nem hasonlítható érzés volt. Úgy éreztem, hogy nem akarok feleszmélni ebből az idillikus állapotból, de sajnos ez a következő pillanatban meg is történt. Ajkaink elengedték egymást, s én magam hosszú másodpercekig némán, lehunyt szemekkel összegeztem az imént történteket. Nehéz volt feleszmélnem, de muszáj volt, mert mikor fel pillantottam Rá, láttam, hogy gyönyörű, és őszinte szemeivel úgy néz rám, mint ha csak azt mondaná: Tudom, hogy őrültség, de szeretlek! S a csodák csodájára ki is mondta a szavakat, amiket imént kiolvastam szemeiből:
- Figyelj Rylee…tudom, hogy őrültség, de szeretlek!
- Nem! – kiáltottam rá kapkodva – Egyáltalán nem őrültség… mert én is így érzek irántad!
S a következő másodpercben már kéz a kézben álltunk, s őszinte pillantást váltottunk, majd megöleltem, s úgy szorítottam magamhoz, olyan erővel, ahogy csak tudtam, s ahogy a szívem diktálta.
- Ha ember lennék, biztosan sírnék. - mondtam nevetve.
- Ha ember lennél, én letörölném a könnyeid!
Ezután megbeszéltünk mindent, s úgy döntöttük, hogy megpróbáljuk mi így együtt. Miután mindent átbeszéltünk, lementünk, hogy megnézzük, a többiek mit csinálnak. Rachel és Nick bizonyára talált jobb elfoglaltságot, mint hogy Maddiet és Jacket pesztrálja… Mivel itt volt nálunk, és ki tudja mit műveltek fenn a szobában… De ez már az ő dolguk. Mivel nem volt itt senki a hallban, úgy döntöttünk, hogy visszavonulunk, mert még tanulnunk is kellene.
Az ő szobája pont szembe volt az enyémmel, így pont kapóra jött, mert mielőtt visszamentünk volna a szobánkba, egy csókkal búcsúztunk el. Mikor leültem az ágyamra, elővettem a töri könyvet, de az amúgy számomra kedves tantárgy egyetlen betűje sem tudott most érdekelni, mivel csak Andyn járt az eszem. Nem tudom kiverni a fejemből azt a huncut mosolyt, amivel rám szokott nézni… Imádtam Őt, s minden percemet vele szerettem volna tölteni,de tudtam, hogy az első a kötelesség. Úgy éreztem, ha mellette vagyok, akkor felforr a vérem, és nem tudok ellene mit tenni…
Rylee! TÖRTÉNELEM!!!!!!
Szóval… Napóleont száműzték Szent Ilona szigetére… Körülbelül ennyit tudtam értelmezni mámoros állapotomban a tanulandó anyagból. Éreztem, hogy érzi amit érzek, és ez a tudat még izgalmasabbá tette a helyzetet. Odaálltam ajtója elé. majd kopogtattam.
- Bejöhetek Andy? – kérdeztem.
- Persze Lee! Ennél butább kérdést még sohasem hallottam! Kapuim előtted mindig nyitva állnak. – villantotta fel ismerős mosolyát, s odaléptem hozzá.
Megfogta a kezem, s figyelmesen nézett rám.
.De bolond va … ÁÁÁ! – sikítottam meglepve, kacajjal vegyülve, mert mikor már az utolsó szót mondtam neki csipkelődős megjegyzésemből, Ő odahúzott az ágyához, s ledöntött. Két vállra fektetett, s ezt kacagta:
- Megvagy Szerelmem! És soha többé nem engedlek el!
- Nem is szeretném! – mondtam viccelődve.
S ismét megcsókolt. Ajkaink megint egymásba fonódtak, mint a naplementébe az éji csillagok, és úgy tűnt, a hajnal még nagyon messze van…
oOoFOLYT.KÖVoOo
Nora Killer
